Az első motorom, egy simson s50B volt. Ballagási pénzből 3700 Ft. Nem ilyen szép, mint a képen, ellenben agyonhajtott, ütött kopott, darabjaira hullani készülő. Imádtam hajtani de nem igazán szerettem bele soha. A bajai miatt. Mindig volt vele valami. Szerintem olyan dolgok is elromlottak benne, amik egyéb hasonló motorokon soha. Egyszer valami rugó átugrott egy közbetét lemezt, vagy mit és belevert a váltótengely csapágyába, majdnem elkoptatva azt. Nem is értettem, hogy hogyan. Mindegy, megcsináltam. A kipufogója mindig szét akart hullani. Aztán beleuntam, elkezdtem "tuningolni". Lendkerék lefúr, akkus gyújtás, kipufogó véget ledobtam. Durrogott és úgy vette a fordulatot, mint még semmi. Aztán ezt is meguntam és egyszer eladtam valakinek szerintem valami nagyon kis pénzért.
Az első autóm, egy ehhez hasonló Trabant 601 volt, valami 14500 Ft-ért vettem, miután hazajöttem az NDK-ból és elkezdtem Debrecenben dolgozni. Na jó, az sem volt ilyen szép, mint a fotón látható darab. Hattyúnyak leszakadva, doblemezek szétrohadva és a gyújtás állandóan széthullott. Utáltam de nem volt jobbra pénzem, sokszor még benzinre is alig. Aztán egy óvatlan pillanatban átfestettem 3 nap alatt a poros udvaron feketére két nagy a jobb elejétől a bal hátulja felé húzódó széles vörös és narancs színű átlósan elterülő sávval. Úgy nézett ki mint valami nagy NSZK zászló. Innen kezdve csak még jobban hanyatlott. Leültettem a hátsó kerekekre egy pár Lada első teleszkóp beiktatásával. Beton lett és elmentem Debrecenben megnyerni az első és szerintem egyben utolsó, az akkori állami autóalkatrész-kereskedelmi vállalat által szponzorált városi szlalom versenyt. Nyertem egy halom zsiguli alkatrészt. Azok később jól jöttek a szüleim Ladájának javítgatása során. Nem nekem szánták azokat az alkatrészeket hanem a helyi taxisoknak, de a sok taxis zsigulistának esélye sem volt egy ültetett Trabival szemben szlalomozni. Volt még Dacia, Skoda és talán még Wartburg is az ellenfelek között, de senki nem tudott labdába rúgni. Senki más nem indult Trabival. Először megkérdeztem a kivezényelt rendőrt, hogy benevezhetek-e a nem éppen szalonképes verdámmal. Rábólintott. Odapöfögtem a lefűrészelt csövű (simson s50B kipufogó) középre behúzott, valahol a hátsó lengőkarok rögzítésénél dörgő sport géppel. Kidobáltam az összes szerszámot és mindent, ami nem kellett a menéshez egy kupacba a földre. A nevezésem elfogadták. Az ellenfelek csak mosolyogtak. Lefutottam a köröm. Mire végeztem, a váltókar elgörbült, a kezem fájt. Ám kiderült, hogy az addigi legjobb időt futottam, hibapont nélkül. Az utánam indulók már ez alatt a "nyomás" alatt rontották a köreiket sorban. Természetesen óvást nyújtottak be utólag, de a szervezők korrektek maradtak. Örültem. Akkor, talán először és egyben utoljára, hogy Trabantom volt. Jártam még vele egy darabig, amíg bírta, de később már én nem bírtam a megbízhatatlanságot. 5000-ért ment el. Kellett még az a kis pénz is a korabeli magyar körbetartozási kultúra virágzásának idején.
Voltak még Ladák is a pikszisben, de azok a szüleim autói voltak, így nem sorolnám ide. Ellenben megváltás volt őket vezetni. Igazi autószerű gép volt. Akkor.
A második saját autóm, egy igazi nyugati autó volt. Vagyis pont kettő, de menjünk sorban.
Fiat Regata 1.7 D
Fényévekkel volt jobb bárminél, amiben addig ültem. Amúgy egy ugyanolyan ótvar fos, mint hasonszőrű Fiatok. Pl. Ritmo. Két ízben repedt át a teljes hengerfej a fékrásegítő vákuumszivattyúja membránjának átszakadása miatt. Nem egy bonyolult esemény de elég ijesztő, ahogy a dízel ordítva okádja a vastagfüstöt amíg a motorolaj ki nem fogy. Gyújtás levétellel nem érdemes bajlódni. Csak fékkel ötödikben lehet megfojtani. Na de mire az ember észbe kap, már vége is van. Ellenben nagyon jól bírta az igénybevételt. Ütöttem is rendesen. Tákolásoktól sem volt mentes, Érdemes szem előtt tartani, hogy akkor a Lada Skoda Dacia tengelyhez hasonlítottunk mindent. Aztán végül a dízel nem akart már indulni. Valami cigánynak adtam el a végén, csak vigye.
A Regataval egy ütemben beszereztem egy Mazda 626-ot is. Akkor ez már nem ment nehezen, hiszen 1991 vagy 92-t irtunk és Münchenből azt hoztunk, amit akartunk, naná, hogy törötten. A törést kijavíttattam. Valódi műszer volt. A tökéletes autó, az akkori szememmel látva persze. A Fiat szuper volt, de a Mazda az Isten. Az autókereskedő szólt, hogy indítsam már be, miután megtapintotta a motortetőt. De a motor akkor már járt, csak mint valami villanymotor, észrevétlenül. Imádtam. Oda is adtam a szüleimnek kárpótlásul, mert időközben egy szerencsétlen manőverrel amortizáltam a Ladájukat, amire 5 évet vártak. Ők is szerették szerintem. Öröm volt vele minden km. Nem is adtam el, amíg nem volt muszáj. Gazdasági válság.
Beütött a krach az üzleti életemben, Mindent el kellett adni, de autó kellett. Wartburg 353. A szomszédom édesapjáé volt, aki ráhagyta a fiára. Igazi "garázsban tartott" rom 25000-ért. Egyszer úgy értem vele haza, hogy 10 km-el előtte tudtam, hogy nem szabad elvenni a gázt, mert akkor soha többet nem indul el. Barom hideg tél, nagyanyám az anyósülésen, az első szülött fiam hátul. Ahogy begördültünk az udvarra lehelte ki a lelkét. A hajtókar annyiszor tekeredett körbe a főtengelyen, miután megszorult rajta, amennyi fordulatot a warnyú motor még fordul, miután levesszük a gyújtást. Egyszer eltört a bal első alsó lengővilla. Csak így egyszerűen. Egyébiránt, a zúzás és erős használat ellenére jól bírta. Nem nagyon utáltam.
Elkezdtem kilábalni. Vettem egy igazi Mercedes-t. A zöldségest. MB w123, 2.4 D szintszabályzós hátsó híddal. Szitává rohadt a kaszni, de a motor és a hajtáslánc patent maradt. Na és a belseje. Egy az egyben át lehetett tenni a másikba, annyira jó állapotban maradt fenn. Igaz, valami undok zöld.
Ugyan is vettem egy másikat és a kettőből csináltam egy jót. Ráadásul az "új" már 5 hengeres 3 literes dízel volt. Szép metál-ezüst. Egy tetőre- majd helyreállított darab. A helyreállítást én vezényeltem le, nagyon sok munkával viszont minimális ráfordítással. Még alváz és üregvédelmet is kapott. Na, azzal már megjártam Svájcot is néhányszor. Igazi autó autó volt. Meghatározó élmény. Viszont a dízel egy idő után megadta magát. Hidegen nehezen, fagyban pedig egyáltalán nem akart indulni. Nem engedhettünk meg magunknak ilyen rizikós üzemű autót. Ugyan nagyon sokat dolgozott a lakásfelújításon, költözéseken és hasonlók, de eladtam, mert jött a "racionális döntés". Kis autó hitelre. Ráadásul svájci frankos hitel.
Opel Corsa 1.4 Comfort 2003 szeptember, még a facelift előtti, amivel nagy minőségi lépest tettünk, hiszen a modern technika, kis fogyasztás, biztos üzemmód záloga volt. Bár az idő előrehaladtával egyre kisebb lett, vagy annak tűnt. Szerencsémre pont még mielőtt az űrbe lőtte magát a chf, sikerült megszabadulni a hiteltől. Majdnem 150000 km-t tettem meg vele, amikor eladtam. Elkezdett öregedni, és a vezérszíj csere is közeledett. Igazi low budget autó. Nagyon kevés pénzből fenntartható. Na de előbb még jött egy közbenső állomás.
Anglia. Ford Escort Ghia 1.8 Londonban. A cég, ahol dolgoztam, épp eladta az autóparkját, én pedig megvettem, mert gondoltam csak jól tartották. Én jól tartottam utána, az biztos. Nem volt egy nagy szám. Munkába járó autónak pont elment. Egyéb értékeit nem tudok felsorolni. Az évjáratára sem emlékszem, annyira közömbös volt. És tegyük hozzá, akkoriban nem is voltam ennyire válogatós. Azt vettem, ami a büdzséből kijött, de ne legyen több, mint 300000 HUF az akkor is erős font ellenére.
Még meg volt a Corsa, amikor a sok utazáshoz kellett valami megbízhatóan jó. Hosszas piackutatások után jött a megvilágosodás és némi szerencse. BMW x3 3.0D 2004. Most nyúzom a másodikat, ami kicsit fiatalabb, 2006-os, sokkal kevesebb km van benne, viszont külső megjelenésében szinte azonos. Szerintem a BMW nem sok ilyen megbízható kocsit gyártott, pedig azért van mit levenni a polcról. Talán az osztrák munkás kezek eredménye ez. Biztos, hogy marad még jó ideig. Nem nagy, nem kicsi, nincs tele fölösleges majomságokkal, viszont mindent kényelmesen tud, amit kell.
Voltak közben motorok is. Egy kis Yamaha MY50 Breeze a szomszéd feleségétől. Kicsit kellett javítgatni, hogy beinduljon, de valójában semmi baja. Ment is mindig, amíg használtam. Semmi különös. 50 cm3 2 ütem.
Aztán a fokozatosság elve alapján váltottam nagyobbra. Yamaha beluga 125, a további izgalmak elkerülése garantált. Ezek a járművek arra valók, hogy az ember használja. Nem kell szeretni és nincs lelkük. Ellenben rendszerint semmi bajuk sem nagyon akad.
Jött egy újabb tudatos vásárlás. Egy bácsi megunta, elesett vele és fájt a háta is már a motorozástól. Így meghirdette ezt a ritka jószágot. Nekem pedig, megint csak, a fokozatosság miatt is, de meg kellett vennem. Heteket töltöttem a helyrepofozgatásával, de minden percet áldok, amit vele töltöttem. Pontosabban most is napi használatban van 250 cm3:
Itt lehet olvasni róla:
Honda Spacy
Nem túl rég, 2014 év végén találtam egy nagyon kevés km-t futott BMW z3 coupét. Kicsit nehézkes volt az adásvétel, de végül összejött. 2.8i és automata. Bizony. Az amerikai összeszerelési minőség ellenére szerethető. Megpróbálom úgy kezelni, mint valami jungtimert. Nem nagyon, csak hébe-hóba használom.
És itt a 16. járgány a sorban, a legutóbbi szerzemény, egy 1987-s Nissan
300zx z31
Egyelőre gatyába rázás alatt.
Update: Mentem vele 2 evet es most szepul a festese.
Douglas Adams ota tudjuk a valaszt a mindenre. Az itt szereplo 17 nem
a helyes valasz. De nem baj, mert van egy Ducatim. Ducatit birtokolni mar
majdnem olyan, mint ha tudnam a helyes valaszt a fent hivatkozott kerdes(ek)re.
Ha spontan kialakulo vagyat erez hasonlo vasak birtoklasara, akkor a hiba igen
is az Ön keszulekeben van. Mindenki mast hagyjon beken ezzel az otletevel.
Ez egy Multistrada 620 2005-bol
